+36 1 4433 860

A mate tea zsírégető, fogyás segítő hatása


Fogyás mate tea fogyasztással

A maté a jóllakottság érzetét kelti, csökkenti a felesleges nassolás utáni sóvárgást. Lassítja a gyomor kiürülését – lényegében így több idő telik el 1-1 táplálkozás között és csökken az éhségérzet.

A maté tea nyugtatólag hat a szellemi képességre, ezáltal képes lehet mérsékelni a stressz és a feszültség tüneteit. Ezt azért szükséges megemlítenünk a testsúly csökkentésnél is, hiszen manapság sokan stressz- és feszültség levezető módszerként az evéshez fordulnak. Egy kis csoki, egy kis chips vagy egy kis Cola és már is jobban érzi magát az illető. Igen ám, de felesleges kalóriákat juttat a szervezetébe, mi több egészségtelen ételekről van szó! A yerba maté csökkenti az egészségtelen ételek iránti sóvárgást.

Az egészségtelen étel, felesleges étel, zsírt égetni pedig könnyebb, hogyha nem kell elégetni számos felesleges ételt a szervezetben!” – vallják a maté-hívek.

A maté fogyasztó hatásait egy vizsgálat során fedezték fel, melyben fogyókúrázók matét kaptak. Kiderült, hogy a yerba maté késlelteti az izmokban a tejsav felszabadulását. Ezt sok sportoló „égő érzésként” ismeri, a lényege pedig az, hogy a tejsav felszabadulásának a késleltetése lehetővé teszi, hogy a megszokottnál többet mozogjunk. A yerba maté fokozza az éberséget és az energiát. Ennek eredményeként hosszabb távon tudunk sportolni, így több kalóriát és zsírt tudunk elégetni. [01.]

A yerba maté magasabb koffein tartalommal rendelkezik, mint a zöld tea. Mivel a koffein fokozza az anyagcserét, amelynek következtében égeti a zsírt, a yerba matét előnyösebbnek tartják a zsírégetésben, a zöld teánál. A maté nem okoz ingerültséget, mint sok más koffeintartalmú ital.

A mate tea hatásai

Fogyasztó, zsírégető mate tea

A matein, amely hasonló a koffeinhez, a yerba maté egyik sajátos összetevője. Különbség azonban, hogy nem mutatja azok gyakran előforduló mellékhatásait (pl.: emésztési –és légzési zavarok, koffein túladagolás esetén szívelégtelenség). A yerba matéban lévő matein a vizsgálatok szerint fokozhatja az anyagcserét és növelheti az energiát, miközben zsírt éget el.

Egy 2009-ben publikált tanulmányban kimutatták, hogy a yerba maté egyedül alkalmazva erőteljes elhízás elleni hatást fejtett ki egereknél. Bár ez a megállapítás nem függ össze közvetlenül a zsírégetéssel, azt igazolta, hogy a maté előnyös lehet a fogyásban. 

Kutatások kimutatták, hogy a yerba maté hatására a szervezet revitalizálódik. A yerba maté az egyik legfontosabb eleme lehet egy egészséges étrendnek. [02.]

Fogyókúrához a mate teá fogyasztását naponta háromszor ajánljuk, reggel egy csészével, délben pedig kettővel. Ennél többet, hosszútávon folyamatosan ne igyunk belőle, mert extrém esetekben nyugtalanság, kínzó gyomorpanaszok is jelentkezhetnek.

Tapasztalatok, kísérletek Matéval

Tapasztalatok, kísérletek és tanulmányok igazolják a maté tea fogyókúrát támogató hatásait:

  • „Európában a yerba matét ideális karcsúsító szerként használják egyre nagyobb számban, mely természetes módon csökkenti a testsúlyt és kiküszöböli a nyomasztó éhségérzetet is.” - állítja Max Wichtl a ’Herbal Drugs and Phytopharmaceuticals’-ban.
  • A közkedvelt chilei természetgyógyászok, J. Zin és R. Weiss találkoztak olyan esetekkel, amikor őslakosok nagyobb csoportja kitűnő egészségnek örvendett, miközben naponta csak egyszer ettek egy kis adag ételt. Hosszantartó, ínséges periódusok alatt az őslakosok a maté bőséges fogyasztása miatt tudtak életben maradni.
  • Az angliai guildfordi Surrey Egyetem kutatói azt tapasztalták, hogy a yerba maté fogyasztásának hatására csökkent az étvágy és a szomjúság.
  • Az ’American Journal of Clinical Nutritionban’ Abdul G. Dulloo és és társai megjelentették tapasztalataikat, amelyek szerint az olyan italok, mint a yerba maté, “24 órán át tartó energianövelést és zsírcsökkenést okozhatnak az emberi szervezetben....” [03.] A kutatócsoport úgy gondolta, hogy több kalóriát lehetséges elégetni a yerba matéval.
  • A WebMD szakértője, Dr. Gary Vogen szerint néhány diéta, mint a gyümölcslé diéta, nem biztosít elég tápanyagot. “A gyümölcslé diéták megelőzik a szervezetben a ketózis (a szervezetedben akkor alakul ki ketózis, amikor a vércukorszint tartósan alacsony lesz, és ezért a szervezet visszaáll a cukor égetésről a zsírégetésre)kialakulását, mégsem jelentenek hosszú távú megoldást a fogyókúrához, mivel megtagadják a szervezettől a legfontosabb tápanyagokat.” – mondta Dr. Vogen, aki még hozzátette, hogy „a yerba maté a gyümölcslevekkel együtt fogyasztva több tápanyagot biztosít, mint a gyümölcslé önmagában. A yerba maté tehát egy sokkal megbízhatóbb, hosszútávú fogyókúrás megoldást jelent...”
  • Dr. Torben Andersen dán kutató vezetésével készítettek egy tanulmányt, melyben leírták, hogy 44 túlsúlyos egyénnek sikerült 45 nap alatt 5 kg-ot fogynia, hála a yerba maté és más fogyasztó hatású gyógynövények (guarana és damiana) kombinációjának. Dr. Andersenék a Journal of Human Nutrition and Dietetics Volume’ 2001. júniusi számában közölték tapasztalataikat. „A maté hozzájárult a fogyáshoz és a gyomor kiürülésének késleltetéséhez a túlsúlyos pácienseknél a hagyományos dél-amerikai készítési eljárást követve...” – írták akkoriban. [04.]

Mivel az elhízás és a túlsúly szép lassan, kisebb-nagyobb mértékben a Föld népességének több mint a felét fogja érinteni, felértékelődik a maté teához hasonló „diétás” termékek jelentősége. Nem is beszélve arról, hogy az  elhízás és a túlsúly  számos betegséggel összefüggésbe hozható, mint például a diabétesz vagy a magas vérnyomás.


Kutatások, Publikációk a a yerba matéval
  1. Yerba Maté (Illex Paraguariensis) ingestion augments fat oxidation and energy expenditure during exercise at various submaximal intensities
  2. Anti-obesity and anti-diabetic effects of Yerba Mate (Ilex paraguariensis) in C57BL/6J mice fed a high-fat diet
  3. Cardiovascular and Metabolic Responses to the Ingestion of Caffeinated Herbal Tea: Drink It Hot or Cold?
  4. Yerba maté: Pharmacological Properties, Research and Biotechnology

Magyarország legnagyobb
Yerba Mate tea választéka

12 mate tea márka 3 országból

Taragüi, Rosamonte, Kraus, Playadito, CBSé, Cruz de Malta, Pajarito, Selecta, Canarias, Nobleza Gaucha, Campesino, Piporé.

Füstön + Gőzőn szárított mate teák

A Kraus és az Aguamate mate teák gőzön szárítottak, a többi márka teái, hagyományos módon, füstön szárítottak.

Száras (Elaborada) és Szár mentes (Despalada)

Az Elaborada (con palo), a szárat is tartalmazó teák, csomagolása piros. A Despalada (sin palo), a szárat nem tartalmazó teák, csomagolása kék. Az egyéb színű csomagolások, hozzáadott gyógynövényeket tartalmaznak.

MATE TEA ÁRAK, RENDELÉS

Fogyassza Dél-Amerika legjobb mate teáit!
Fedezze fel a legnagyobb hazai Mate tea kínálatot, a klasszikus ízektől a leg kifinomultabbakig.
Szárral (Elaborada) vagy szár mentesen (Despalada), pirítva, gyógynövényekkel vagy a bio minősítetteket. [01.]

Taragüi Yerba mate teák

TARAGÜI mate teák • Argentína


A Taragüi szó a guarani indiánok nyelvéből származik és Argentína Corrientes tartományát jelenti. Napjainkban a Taragüi a piacvezető Argentínában. A teákat 1924 óta, a Las Marias birtokon termelik.

Rendelés Taragüi mate tea
Kraus yerba maté

KRAUS mate teák • Argentína


A Kraus márkát az 1900-as évek eleje óta gyártják, családi hagyományok nyomán, fenntartható gazdaságban, Argentína Misiones tartományában. A mező megőrzésére és a termékenységre törekszenek. Termékeik bio minősítettek, gőzön szárítottak, fair trade termékek. A kraus története

Rendelés Kraus mate tea
Rosamonte mate teák

ROSAMONTE mate teák • Argentína


A Rosamonte teákat, családi vállalkozásban állítják elő 1936 óta, Argentína Misiones tartományában. A Rosamonte különlegessége, az exklúzív alapanyagokban rejlik. Speciálisan kiválasztott száraz leveleket használnak, melyeket kissé megpirítanak, összetörenk, majd összekeverik őket apró ágakkal és virágszárakkal.

Rendelés Rosamonte mate tea
CBSé yerba mate tea

CBSé mate teák • Argentína


A CBSé története 1978-ban kezdődött, egy kis családi projektként Santa Fe-ben. Egy új terméket hoztak a piacra, mely mate teából és hegyi gyógynövények kombinációjából állt. Ez volt az első kombinált mate tea Argentínában.

Rendelés CBSé mate tea
Campesino mate tea

CAMPESINO mate teák • Paraguay


A Campesino-t Don Carlo Mizraji alapította 1988-ban. Paraguay elismert, magas minőséget képviselő, piacvezető márkája. Lassú szárítással, válogatott gyógynövények felhasználásával, titkos feldolgozási eljárások alkalmazásával készül.

Rendelés Campesino mate tea
Selecta mate tea

SELECTA mate teák • Paraguay


A Selecta csoport az 1950-es évek óta működik. A vállalat a yerba mate termelése mellett, fenntartható erdőgazdálkodással és állattenyésztéssel is foglalkozik. Paraguay egyik prémium márkája.

Rendelés Selecta mate tea
Cruz de Malta mate tea

CRUZ de MALTA mate teák • Argentína


A Cruz de Malta története 1902-ig nyúlik vissza, amikor két unokatestvér, Bunge és Born, Rio del Plata környékén, megalapították a Molinos vállalatot. 2006-ban vásárolták meg a chilei márkagyártótól a Cruz de Malta-t. Ők gyártják többek között a Nobleza Gaucha teákat is.

Rendelés Cruz de Malta mate tea
Playadito mate tea

PLAYADITO mate teák • Argentína


A Playadito több mint 80 éves multra tekint vissza. Az egész 1926-ban kezdődött, amikor egy német bevándorló csoport Corrientesben - Argentína -, megalapította a Liebing szövetkezetet. Azóta a Playadito fontos szerepet játszik az argentín mate tea kultúrában.

Rendelés Playadito mate tea
Yerba mate tea, Elaborada és Despalada

Beszéljen telefonon szakértő kollégáinkkal. Kérdezzen tőlük!

+36 1 4433 860

Hétfő - Péntek: 08:00 - 16:00

Vagy kérdezzen E-mailben:

Küldje el kérdéseit üzenetben:

Üzenet küldés